csütörtök, január 22, 2009

Előkészületben a Dandin György



A Színházművészeti Egyetem Stúdiójában elkezdődtek az évad második bemutatójának próbái. Molière darabját Kövesdy István rendezi.



Marosvásárhelyen 2008 őszén kezdte meg tanulmányait az első magiszteri színész-osztály Farkas Ibolya osztályvezető tanár irányításával. Első bemutatójuk a december elején Balikó Tamás rendezésében színre vitt Molnár-darab, Az ördög volt, amely továbbra is látható a Stúdióban. A következő produkció előkészületeit január közepén kezdte meg az osztály: Kövesdy István rendezésében Molière Dandin György, avagy a megcsúfolt férj című komédiáját állítják színpadra. A darab középpontjában a gazdag, ámde nemesi címmel nem rendelkező Dandin György áll, aki a Lükeházy Angyalkával kötött házasság révén kíván rangot szerezni. A férj szolgáltatásaiból a fiatal feleség azonban csak a pénzre tart igényt, a hálószobájába nem engedi be. „Régi barátomnak s dramaturg-serkentőmnek tétele szerint azok a legigazibb vígjátékok, melyekben az író saját fogyatékosságai közül teszi valamelyiket – rendszerint a legfájóbbat – köznevetséggé, elsőül, védekezésül szinte. Kit kacagtat ki Molière a Képzelt beteg-ben? Saját magát. Az Embergyülölő-ben? Ugyancsak. Állítólag még a Dandin György-ben is.” – írta naplójában Illyés Gyula, Molière magyar fordítója. A darab egyik leghíresebb magyar nyelvű feldolgozását 1955-ben Várkonyi Zoltán rendező filmvászonra készítette, a szereposztásban olyan művészekkel, mint Pécsi Sándor, Mészáros Ági, Kállai Ferenc vagy Szirtes Ádám.
Kövesdy István 1995-ben végzett Marosvásárhelyen rendező-szakon, jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője. Az elmúlt években dolgozott a Színházművészeti Egyetemen workshopok irányítójaként, és tavaly ő jegyezte a végzősök Sok hűhó semmiért című előadásának rendezését. Pályája során többször foglalkozott a 17. századi francia komédiaszerző műveivel, rendezte a Tartuffe-öt, A nők iskoláját, valamint saját átdolgozásában Sganarelle címen A kényszerházasságot és A képzelt szarvakat. A Dandin György marosvásárhelyi előadásában László Ildikó díszlettervező és Hencz József zeneszerző a munkatársai. A bemutatóra várhatóan március elején kerül sor.

Mindig itt kötünk ki!

Nincsenek megjegyzések: