kedd, február 23, 2010

Gyászjelentés

Mi, az Internet policok, nemrég kaptuk a hírt, hogy a Leonce es Léna név alatt elhíresült aranyhalpáros vasárnapról hétfőre virradó éjszaka eltávozott az elők sorából. A HALál oka még ismeretlen. a HALál bekövetkeztének helyszíne kolozsvár. A boncolas jelenleg is folyik.
A temetes valószínűleg a Művészti Egyetem állattemetőjeben fog lezajlani.
Béke a pikkelyeikre!

Mindig itt kötünk ki!

vasárnap, február 07, 2010

Ezt mondják rólunk

Ezek a cikkek magunkért beszélnek!
Mindig itt kötünk ki! – ez a szlogenje a Színházművészeti Egyetem Kikötő című diáklapjának. Az újságnak tegnap jelent meg az ötödik száma: van benne interjú, élménybeszámoló, pályázati felhívás és irodalom is. A lap születéséről és tartalmáról beszélgettünk Fekete Zsolt és Orbók Áron szerkesztőkkel: „Minden olyan dolog benne van az újságban, amellyel próbálunk kikötni valahová” – jelezték. Az első éves mesterképzős színészfiúk elmondták: a márciusi lapszámban pletykarovatot is indítanak.


A Kikötő elődje a Példány volt – a régi újság azonban megszűnt, hiszen a szerkesztők időközben elvégezték az egyetemet. Fekete Zsolt ötlete volt a lap újraindítása: „Nem volt aki foglalkozzon a Példánnyal. Úgy gondoltuk, érdemes kísérletet tenni egy új lap létrehozására. Arra törekszünk, hogy a Kikötő hosszabb életű legyen, mint elődjei. Bár eddig még nem jött össze, de havi rendszerességgel szeretnénk megjelentetni az újságot. Próbaidőszakban és bemutatók előtt kevesebb időnk jut a lapszerkesztésre” – mondta Fekete Zsolt.

„Jelen pillanatban Zsolttal ketten vagyunk a szerkesztőségben, de a másodéves Balog Dóra is beállt közénk. Kolozsi Boros Gábor (aki ősztől gyergyószentmiklósi színész) készített az újságnak egy blogot (http://kikotoujsag.blogspot.com/), ahová feltesszük az új lapszámok tartalmát és minden érdekességet, ami az egyetemen történik. Nemsokára az egyetem hivatalos honlapjához is linkelik a blog címét” – mondta Orbók Áron. A legújabb bejegyzésben például arról olvashatunk, hogy Kolozsi Borsos Gábor sízés közben eltörte a lábát, és minden látogatót szeretettel vár... a kórházban.

A Kikötőben állandó az irodalmi és zenés rovat: a versek, kisprózák a diákok tollából származnak, a hangszerekről szóló meséket Strausz Imre István írja (aki tavaly még diák volt, most már tanít az egyetemen). Próbálkoznak aktualitásokkal is: most például a szesszióról, vizsgákról számoltak be a szerkesztők. Kupás Anna interjút készített két másodéves diákkal, Zsolt és Áron pedig az első- és harmadéves színisek mesterségvizsgájáról írtak élménybeszámolót.

Leggyakrabban Nagy Júlia, Bekő Fóri Zenkő, Horváth Gyula és az Internetpolicok írnak az újságba. „Az Internetpolicok, Benci és Csabi (azaz Kónya Ütő Bence és Vass Csaba), akik álnéven írnak különböző vicces dolgokat” – mesélték a fiúk.
„Van egy nagy hírünk: a márciusi számban megszületik az első pletykarovat, amely nagyon-nagyon izgalmas lesz” – ígérik a szerkesztők.



A Kikötő karácsony előtt verspályázatot hirdetett. A legjobb kétsoros verset az Internetpolicok küldték be A csúzsa momlokon hókolt címmel. A legjobb négysorost Bekő Fóri Zenkő írta (Címtelen), Kiss Bora a legjobb versike költője (Mézes-mázas gondolatok). A következő nyereményjáték jelenetíró verseny lesz. A pályázóknak három szót kell kötelezően beépíteniük a kis jelenetekbe: ájpod, körmönfont és tét.

Kádár-Dombi Katalin

Kikötő nemcsak a tengereken, tavakon van, nemcsak folyókon, hanem hálókon is. Virtuális hálón ez esetben: színes, hol napfényes, hol árnyékosabb fiktív légkör alatt, hajók és csónakok nélkül, és halakról sem tudni a kikötő mögötti vizekben. Tudni viszont hús-vér emberekről, akik a színészmesterség csöppet sem könnyű hivatását (remélni, valóban hivatását és nem szakmáját csupán) vállalták fel, dramaturgtanoncokról és a közeljövő színházi embereiről, akik hétköznapjaik örömeit, bánatait, gondjait és mulatságait hajlandók közhírré tétetni névleges névtelenség mögött a világhálón. Mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek két internetes oldala van: egy hivatalos és egy – mondhatni – személyes, amelyen nem a funkció, hanem az ember szól az olvasóhoz. Utóbbi viseli a www.kikotoujsag.blogspot.com címet, amely – mint nevében is benne foglaltatik – blogoldal, internetes napló, vagy inkább naplók tárháza, gyűjteményes oldala. Aki rátéved, némiképpen betekintést nyer a virtuális színfalak mögé, oldalak tömkelege várja. A kikötőújság számos alponttal várja olvasóit és azok hozzászólásait a különböző témákhoz. Nyilvánvalóan az egyetem hallgatóinak bejegyzései foglalják el legnagyobb részét, de nem korlátozódik csupán belső információterjesztésre, igyekszik nyitni a világ felé. A diákélet gondjai-bajai, örömei mellett láthatunk karikatúrákat, (színészi) munkahirdetéseket és a különböző fesztiválokon, előadásokon való részvételre felkérő-felhívó anyagokat. Képösszeállításokat (például a ballagásról) és gazdag blogajánlót: a linktárra kattintva az egyetem jelenlegi és volt diákjainak személyes naplóoldalait látogathatjuk meg, amelyeken aztán számos bejegyzés várja a látogatót. A szokványos naplójegyzetek (egyetemi élet, vizsgák, dolgozatok, zeneajánló és hajnali kávé) mellett versek, novellácskák, élménybeszámolók szerepelnek több helyen is a „kínálatban”, de nem maradnak el a színházi előadásokról szóló viták, értekezések sem. A teatrológus diákok különböző előadásokról írnak élménybeszámolókat, a Rektor úr oldalán az egyetem rektora ír különböző dolgokról magánemberi szemszögből. Igen sok link várja a kikötőújság látogatóit: erdélyi színházak, színházzal foglalkozó portálok, intézmények, fesztiválok oldalai, melyeket átfog a diákok véleményeinek frissessége és lendülete. A kikötőújság valódi, virtuális kikötő, és nem csak azért, mert bejegyzéseik szerint „mindig itt kötünk ki”, hanem azért is, mert lehetőséget ad a teljes mértékben szubjektív, virtuális színházi én fiktív partraszállására. Érdemes rákattintatni.

Nagy Botond

Mindig itt kötünk ki!

hétfő, december 28, 2009

Segítsetek, mert a tiétek is...

Helló!

Két hozzáértő, lelkes szerkesztőt és kezelőt keresek az egyetemről a blog újraélesztésére. Mivel időm sajna kevés a szerkesztgetésre, ezért lenne szükségem a segítő kézre. Kérem szóljatok ha van kedvetek hozzá. Éredemesnek tartom fentartani meg üzemelni a blogot, mivel a számok is magukért beszélnek. Szebb napokon ez a blog napi 40 látogatót szórakoztatott, vagy éppen informált. A 18 lelkes, rendszeres olvasóról nem is beszélve. Szóval várom a sok levelet, messenger üzenetet, skypos hívást, smst vagy telefonhívást.

yahoo_messenger: kolozsiborsosgabor
skype: kolozsiborsosgabor
telefon: az megtudod, ha nagyon érdekel
e-mail: kikoto.ujsag@freemail.hu

U.i. : Bloggerek előnyben (őket már nem kell sokat oktatni:) Na jó persze szívesen megtanítok bárkinek mindent)

K.B.Gábor

Remélem nem:
Mindig itt kötünk ki!

szerda, október 28, 2009

Peticio!

Peticio!

Az internetpoliceoktol

Mi, elsö internet policok közöljük hogy nagyon dragasag van amit tagadunk. Mert mi nem az anyagi javakal találjuk szemben magunkat napmind nap, hanem a lelek válságal es a müvészetek sorvadással. Ezert ezeken a sorokon kereszt ül. Szeretnenk köszölni hogy a müveszetekert ösze kell fogjanak azok akik szeretik. Mert az ijen es ehez hasonlo peticjok kellnek ahoz hogy a müvészetek értékei es az egyal talán értekek fennt marad hassanak. Ne hadjuk elsorvodni a müvészetet semi pénzek miat. Csak tobb pénzek miat.

Az internet policai.

2009. okt. 28.dike

marosvasarhelyen

Mindig itt kötünk ki!

szerda, október 21, 2009

KÉPtelenlég

Az alábbi rajzokat Csaba meg Norbi küldte, a híressé vált Dagadt Mandulák két tagja. A harmadik tag nem csinált semmit!














Mindig itt kötünk ki!

kedd, október 06, 2009

Izenet régi-új iskolámba

Köszönjük, igen, mink is megkezdtük azt a boldog új évet csak egy rövidke távolságban az iskolától. Nem mondhatom, hogy lélekben ott voltunk – francokat – lélekben magunkba roskadtunk. Bár tudom, hogy nem fog tetszeni sokaknak a következő kijelentésem, de igazán nem tudjuk, hogy itt jobb-e vagy „otthon”. Megbetegedések, rossz hírek „otthonról”, „hon”-vágy – vagy mi (?) – amúgy, köszi, jól megvagyunk. (Még az sem érdeklődik rólunk, akinek leginkább kéne… igazán csak néhány szó, kérdés, javaslat, buzdítás, vigasz, valami, ami mégiscsak több, mint az, hogy két kényszerszabadságra fogott osztálytársunktól nagyjából megtudtuk, hogy kik fognak tanítani.)

Nos, sokaknak már az is vigasz, hogy ingyen ehetünk, és ihatunk vizet, sokaknak viszont alig vigasz az, hogy néhány normális osztálytársával még beszélgetni is tud.

Igazából mindennek örülhetnénk, elvégre milyen sok fesztiválon nem vehettünk részt adminisztrációs és időhiányos problémák miatt, ugye… Csak… csak… csak…

Pl: David Esrig = hiányzó, igazolatlan hiányzás… pirossal bekeretezve

Florin Fieroiu = Eduard Gabia

Lázár panzió = Rubin étkezde

És még sorolhatnám a félreértések végeérhetetlen hosszát, ugyanis másodpercenként újabbak érnek… Igen, talán ettől lehetne érdekes, de valamiért többnyire azt gondoljuk, hogy tudnánk mit kezdeni ezzel az időnkkel.

Félreértés ne essék, nem panasz, csak jelentés a távolból! Nos reméljük, hogy otthon mégiscsak jobban működnek a dolgok. Hiszünk a rektor úr szavainak, miszerint minden sínen van, mint József Attila… reméljük, hogy a rektori iroda most már teljes pompájában, masszázs-zuhannyal készen áll a kezdéshez.

Még egyszer, köszönjük az aggódó kérdéseket, jól vagyunk, próbálunk lenni…

Szeretettel a távolból,

I. év, színész szak, mesteri fokozatMindig itt kötünk ki!

szerda, szeptember 23, 2009

Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviuma 2009 (Gyergyószentmiklós, október 3-11)

Program:

október 3., szombat

17,00: Megnyitó : Figura Stúdió Színház - Gyergyószentmiklós: Játszótér, r. Bozsik Yvette - Helyszín: Színházterem

21,00: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Tompa Miklós Társulat: Jon Fosse: Alvás, r. Sorin Militaru – nagyszínpad - korlátozott helyszám - Helyszín: Színházterem

18,45: “Bocsárdi Angi Gabriella” Stúdióterem-avató / bronz-plakett leleplezés - Helyszín: Stúdióterem

19,00: Csíki Játékszín- Csíkszereda Önkormányzati Színháza: Urs Widmer: Nagykutyák, r. Harsányi Zsolt - Helyszín: Stúdióterem

22,30: Koncert: Eastern Station, Budapest - Helyszín: Stúdióterem

október 4., vasárnap

10,30: 25 éves a Figura – Kiállításmegnyitó - Helyszín: 40-es terem

19,00: Temesvári Állami Német Színház: Goethe: Faust, r. Carsten Ramm - Helyszín:Színházterem

17,00: Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulat: Racine: Phaedra, r. Török Viola -Helyszín: Stúdióterem

21,30: Koncert: Főszerepben a cimbalom, etno-jazz koncert - Helyszín: Stúdióterem

október 5., hétfő

19,00: M Stúdió – Sepsiszentgyörgy: Shakespeare: Rómeó & Júlia, r. Uray Péter - Helyszín:Színházterem – stúdióelőadás -

17,00: Kolozsvári Állami Magyar Színház: Árva élet, Kakuts Ágnes műsora - Helyszín: Stúdióterem

október 6. kedd

19,00: BBTE – Színházművészeti és Televíziós Kar – Kolozsvár: Dürrenmatt: Fizikusok, r. Albu István - Helyszín: Színházterem

17,00: Felolvasószínház: Csuszner Ferenc: Hátrahagyaték c. drámáját felolvassák a Figura Stúdió Színház színészei - Helyszín: Stúdióterem

október 7. szerda

19,00: Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat: Munkácsi Miklós:
Mindhalálig Beatles, r. Csurulya Csongor - Helyszín: Színházterem

17,00: M Stúdió – Sepsiszentgyörgy: Visky András: Megöltem az anyámat, előadja Nagy Eszter - Helyszín: Stúdióterem

október 8. csütörtök

19,00: Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár: Peter Pashov, Zheni Pashova: Amor omnia, r. Peter Pashov, Zheni Pashova - Helyszín: Színházterem

17,00: Nagyváradi Varázshegy Színházi Műhely – Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár: Ködszurkáló, avagy Egy bohóc nézetei, előadja Mátyás Zsolt - Helyszín: Stúdióterem

október 9. péntek

19,00: Bukaresti Állami Zsidó Színház: Salom Alehem: Lakodalom válással, r. Dan Tudor -Helyszín: Színházterem

17,00: Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem – Szentgyörgyi István Tagozat: Moliére:Dandin György, avagy a megcsúfolt férj, r. Kövesdy István - Helyszín: Stúdióterem

21,00: Koncert: Köszi Kvartett - Helyszín: Stúdióterem

október 10. szombat

10,00: Marosvásárhelyi Akadémiai Műhely: Marius von Mayenburg: A csúnya, r. Anca Bradu -Helyszín: Színházterem

19,00: Tomcsa Sándor Színház –Székelyudvarhely: F.G. Lorca: Bernarda Alba háza, r.Csurulya Csongor - Helyszín: Színházterem

17,00: Aradi Kamaraszínház: Jean Cocteau: Emberi hang, r Harsányi Attila - Helyszín: Stúdióterem

21,00: Koncert: Jancsy Kőrössy, Ramona Horváth, Nicolas Simion trió - Helyszín: Stúdióterem

október 11. vasárnap

19,00: Díjkiosztó Gála - Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Égtájak Iroda:

J.B.P. Molière: A mizantróp r. Bocsárdi László - Helyszín: Színházterem

Az előadás a Tamási Áron Színház és a budapesti Égtájak Iroda közös produkciója, melyet október 19-re időzített budapesti bemutatója előtt előbemutatón láthat a gyergyói kollokvium közönsége.

Jegyek ára minden előadásra: 6 lej, nyugdíjasoknak és diákoknak4 lej.

Bérletek ára: 60 lej, nyugdíjasoknak és diákoknak 40 lej.

Jegyek, bérletek válthatók a Figura Stúdió Színház titkárságán (Művelődési Központ – földszint) munkanapokon 10-16 óra között, valamint megrendelhető a www.figura@clicknet.ro, és a 0266-364.370-es telefonszámon.