Remake – Workshop – ról rövid interjú, röviden – rövid – film
Az alanyunk Páll Gecse Ákos, elsőéves rendező szakos mesterképzős hallgató.
Milyen volt a hangulat?
- Szinte senki nem ismert senkit, vagyis több helyről érkeztek a workshopra, különböző nemzetiségű emberek, ennek ellenére maximálisan jó munkamorál és közös alkotóhangulat alakult ki az első perctől.
Miért „remake”?
- Mert az 1920-as évek hangulatát és annak az emlékét próbáltuk célpontként kitűzni és újra felidézni. Megnéztük a Ghosts Before Breakfast című 1927-es némafilmet, Tobias Frühmorgen, berlini filmrendező vezetésével és utána bécsaptunk a lovak közé.
Hány óra nyersanyag készült?
- Két és fél nap alatt egy óra nyersanyag készült, amiből egy 8 perces filmet hoztunk létre.
A film zenéje hogyan született meg?
- Teljesen improvizatív módon, vagyis Bocsárdi Magor, Kónya Ütő Bence és Váncsa Levi megnézték a filmet, és rövid egyeztetés után, a képsorokat, audio-vizuális „performance-á” alakították. Jó tapasztalat volt, és remélem még lesz remake.
Mindig itt kötünk ki!
Teatrósok a XI. IFESZTen
-
2024. november 14. és 24. között zajlik a XI. Interetnikai Színházi
Fesztivál. Helyszíne idén is Szatmárnémeti, ahol tizenegy nap alatt számos
színházi, ze...
1 hete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése