az idegen

harmadiknak jött. mintha egy mesében történt volna. zöld volt és komoly. hátán egy szárny. repülni képtelen. az ölemben kuporgott szótlanul egy darabig, majd rámnézett. kezem a fején nyugtattam. lerázta magáról. a szeme könyörgött. szeretlek mondta. és én elhittem neki. megint elfordult de továbbra is az ölemben ücsörgött. megcsókoltam gyér haját-már alig volt neki-és visszahelyeztem kezem a fejére. mintha áldásom ad...mondtam és nem fejeztem be a gondolatot.
enyhén megremegett. lekaptam róla a kezem. erre leugrott az ölemből. hátát mutatta. nem, nem olyan. hangja furcsán csengett. talán nem is mondott semmit, csak én képzeltem. mert annyira akartam, hogy szóljon. nyöszörgött. mint egy gyerek. majd hirtelen megfordult, hevesen verdesni kezdett egyetlen szárnyával és az arcomba üvöltötte. hát semmit sem értesz? semmit nem értettem.


Mindig itt kötünk ki!